Sóstói Polgárőr Egyesület

Ahhoz, hogy mások segítségét elvárhassuk előbb nekünk kell segíteni másokon!




belépés
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó








Mit, miért, hogyan csináljuk

Tisztelt Sóstógyógyfürdői és Sóstóhegyi Polgárok!

Sóstógyógyfürdő-Sóstóhegy területén 2006 nyarán16 taggal megkezdte tevékenységét az ujjászerveződött Sóstói Polgárőr Egyesület. Jelenleg egyesületünknek 54 tagja van. Az egyesület célja, hogy a működési területén tevékenységével hatékonyan segítse elő a közrend, a közbiztonság és a közlekedésbiztonság védelmét. Célja megvalósítása érdekében járőr és figyelőszolgálatot teljesít. Felügyeleti szolgálatot lát el a helyi rendezvényeken, részt vesz rendőrségi akciókban. Együttműködik a helyi önkormányzati, rendészeti és rendvédelmi, valamint társadalmi szervezetekkel.

Az egyesület tagja lehet minden büntetlen előéletű magyar állampolgár, aki nincs a közügyek gyakorlásától eltiltva, egyetért az Egyesület céljaival, vállalja az Egyesület céljainak, feladatainak megvalósításában való aktív részvételt, közreműködést, elfogadja az Egyesület Alapszabályát, rendszeresen megfizeti a tagdíjat ( 1.000Ft/év ) és az Egyesület Vezetősége a tagok sorába felveszi, valamint sikeres polgárőr alapismereti vizsgát tesz.

Hogyan lehet Ön polgárőr? Jelentkeznie kell a lakóhelyi polgárőrszervezetnél (06 30/621-1113 – Kósa Sándor elnök vagy 06 30/637-3539 – Nagy Péter titkár ), ahol elbeszélgetünk Önnel arról, hogy miért szeretne polgárőr lenni és mit is jelent a polgárőri feladatok vállalása. Ezután kitölti a belépési nyilatkozatot és adatlapot, a felkészülés után vizsgát tesz, ezt követően előéletét a helyi rendőrség leellenőrzi.

Tisztelt Sóstógyógyfürdői és Sóstóhegyi polgárok! Amennyiben egyetértenek Egyesületünk célkitűzéseivel, segíteni kívánják munkánkat vagy érdemesnek tartják azt arra, hogy támogassák, kérjük csatlakozzanak a Sóstói Polgárőr Egyesülethez, hogy lakókörnyezetünket lakhatóbbá, nyugodtabbá és biztonságosabbá tudjuk tenni.

Ahhoz, hogy a kitűzött céljainknak minél jobban meg tudjunk felelni az Egyesületünknek szüksége van olyan elkötelezett Sóstógyógyfürdő-Sóstóhegy közrendjéért, közbiztonságáért és közlekedésbiztonságáért felelőséget érző személyekre, szervezetekre akik tagként részt kívánnak venni az Egyesület munkájában, vagy támogatóként segíteni kívánják azt.

Ahhoz, hogy mások segítségét elvárhassuk előbb nekünk kell segítenünk másokon!
Csatlakozzon Ön is a Sóstói Polgárőrök napról-napra bővülő táborához!

Amennyiben az Egyesülettel kapcsolatban bővebb információra van szüksége, kérjük keressen Bennünket a fenti telefonszámokon.


Sóstói Polgárőr Egyesület





Honlapkészítés